Kiöntötte az arcát vörös foltokkal és viszketéssel

TIMÁR VIRGIL FIA

A fiúnak elcsuklott a hangja. Egyszerre fölzokogott. A melegforrás fölbuggyant a kiöntötte az arcát vörös foltokkal és viszketéssel földből. Hetek óta gőgösen tartott magán egy férfi-álarcot, melyet dacos szeretet és naív hiúság tettek az arcára: ő volt a családfő.

Most egyszerre lehullott az álarc: most gyermek lett megint, gyermek, aki fél… fél az egyedülségtől. Naív meghatottság fogta el tanára szavaira, minden pikkelysömör kezelése éhség egyszerre elolvadt. Mert érzett egy erősebb barátot, és jól esett végre gyenge lenni.

Timár tanácstalanul állott előtte. Oly szívesen lett volna meleg és apai, gyengéd, vigasztaló! Mint a vértesvitézt a vaspáncél, ha ölelni akar. A szeretet szavait kereste, de csak egy száraz, papi kérdés jött ki az ajakán: — Meggyónt? Már mentegetőzni akart, hogy mért nem hítt papot. De ebben a pillanatban egy váratlan hang hallatszott a szobából, hol a beteg feküdt.

A foltok fajtái a bőrön

Váratlan, vidám hang, fütty, csattogás, trilla, mintha egy pajkos inasgyerek ujjongása volna, mintha a bujkáló nap csattantana visszhangot, hogy újra kisütött. Timár csak nézett, hogy kerül ez a hang a Stirling-házba?

eltávolított anyajegyek az arcon vörös foltok vörös foltok és égő a bőrön

Pista akaratlan elmosolyodott a könnyein keresztül, s kiömlött, mint egy gyerek. Szép dolog, ha beteg anyját kedves emlékeinek feltámasztásával vigasztalja, de ne felejtse el, hogy a betegek igazi vigasza mégis az Úr szentségének vigasza… Senki sem oly erős, hogy ezt nélkülözhetné: bűnös emberek vagyunk mindannyian. Pista egyszerre elborult megint e dorgálásra, oly hirtelen és őszintén mint az április.

A RÖPÜLŐ FALU

Hisz épen ez volt az ő legfájóbb problémája! Mert hitt a pokolban, és az Istent odafönn úgy képzelte, mint egy szigorú paptanárt, aki megszabott törvények, fegyelmi szabályok szerint ítélkezik. A megbánás is érvénytelen talán, ha nincs elkönyvelve a gyónócédulán… De hogy hívjon papot? Halál színét-szagát hozza ahhoz, aki úgy fél a haláltól?

Sikos olajakat, a latin szavak temetőcsengését? Pap még nem jött úgy a Stirling-házba, hogy nyomában ne kullogott volna a csontos hóhér. És amit nem mert bevallani Timárnak, kiöntötte az arcát vörös foltokkal és viszketéssel volt biztos hogy anyja milyen szeszélyben lesz, hogy akarja-e majd látni a papot?

Virágokat hozott, kanári madarat, de ezalatt folyton nyomasztá valami furdalás: mert iszonyú kemény az Istennek rendje. Hátha a fiú kímélő gyengeségéért az anya bünhődik, abban a világban, melyből nincsen visszatérés?

Mennyit szenvedett Pista ilyeneken! Egy pillanatig megint lesujtotta mindez a furdalás. De… rögtön újra kimosolygott a könnyei közül. Most úgy tünt föl neki Virgil mint egy Szabadító, egy apai Felnőtt, aki csak jön, szól, és már meg van oldva a gyermek szörnyű dilemmája.

Pap, tanár, jóbarát… Egy perc, egy gondolat: Timár észre sem vette, egyszerre benn állott a beteg nő előtt. Félénken és ügyetlenül lépett előre… s váratlan: amint belépett a kis szobába, mintha kilépett volna a Stirling-házból. Egy más miliő volt!

Fehér csipkefüggöny kizárta a rettenetes udvart. Barátságos fehérség köszönt a falakról. Tisztaság: a meszelt falak tisztasága, az ágyneműek tiszta fehérsége, egy székre dobott dunna fehérsége.

Fényképek és egyszerű virágok. A fiú tankönyvei egy kis asztalkán, kézimunkakosár. És a kanárihang. És az udvarból csak a napfény és verkliszó. Két keskeny váll emelkedett ki az ágyból, egyszerű hálórékliben. Pista, kiöntötte az arcát vörös foltokkal és viszketéssel le a tanár urat! Ah, ah! Timár tán valami haldokló Plakkos pikkelysömör kezelése kenőcsökkel várt, tépett selymek és beteg illatok közt tájékozatlanul nézett hol a nőre, hol a szobára.

Lina felfogta ezt a tekintetet. Az ablakot muszáj állandóan csukva tartani, mert mindenféle parfümök jönnek ebből az utálatos házból. Ugy-e, egész kínszenvedés keresztüljönni az udvaron? Látta volna csak régen, avval az undok festéssel! Tudja, én szeretem ezt a meszelt szobát, a falusi hangulatot… Igazán, nem olyan volt, mint egy haldokló.

Csak sápadt, áttetsző arcán, lázas szemein látszott a betegség. Timárnak feltünt a nyugodt fölény, amivel mindjárt társalgásba kezdett, s mikor a falusi hangulatot említette, egyszerre megérezte rajta, maga se tudta, mért, a nagyvárosi nőt. Azt is észrevette, hogy a fadeszkás éjjeli szekrényen egy francia regény hever. Pista ezalatt egyre a beteg mellett settenkedett, vánkosát igazgatta, a kezét ajkához emelte, megsimította a homlokát, ügyetlen, fiús gyengédséggel, miközben folyton az óráját nézte.

Végre megszólalt: — Tanár úr kérem, nekem most muszáj elmenni tanítani.

Kapcsolódó és ajánlott kérdések

Mama, majd beküldöm a Wittmannét. Mama kérlek, igérd meg, hogy nem fogsz cigarettázni! Tudod, mit mondott az orvos. A beteg mosolygott: — Nem sokat adok én a doktorokra, fiam! Jobban érzed magad? De Linán egyszerre megint heves köhögési roham vett erőt, mire a fiú kifakadt idegesen, hogy ő nem megy el addig, míg meg nem ígéri, hogy nem cigarettázik.

Pista, egyszerre elszégyelve magát, dédelgető mozdulattal kezet csókolt és némán somfordált az ajtó felé. De onnan mégegyszer visszafordult: — Elfelejtettem a selyembogarakat! Az ablakhoz ment, ahol a selyembogarai voltak egy régi szivarskatulyában, és megcserélte az eperleveleket… — Jó kis falusi fiú — mondta Lina, elnézve a fiát. Amint azonban Pista kitette a lábát az ajtón, egyszerre mintha kicserélték volna. Megrántotta a vállát, idegesen fölült az ágyában.

Timár ijedten nézett rá. Pikkelysömör lábkezelés nő szemei lázasan ragyogtak. Maga végre is pap… S már megint mosolygott. A doktor olyan szigorú, s mindig szalad… Ah, ah!

a viszketõ piros foltok a hát alsó részén hogyan kell kezelni a br pikkelysmr otthon

A köhögés most sokáig tartott. Timár avval a gondolattal ült ott, hogy megbánásról, gyónásról beszél majd… kereste a szókat.

De a nő sovány ujja egyszerre tapogatózni kezdett az éjjeliszekrényen.

TIMÁR VIRGIL FIA

A fiától rejtegetett cigaretta és gyufa került ki belőle. A beteg rágyujtott. Majd látva a pap hökkent ábrázatát, elkacagta magát: — Azért ne gondolja, hogy rossz vagyok! Hát nem elég jóság és önuralom, hogy nem beszélek a fiamnak arról… Nem ríkatom szegényt, ha kedvem volna is… Látja, jó színésznő vagyok, mindig adom előtte a jó mamát, pedig… Élesen nézett a pap szeme közé.

Jó kis bigottot neveltek maguk ebből a gyerekből… No, nem azért mondom… Tudja mit, mondjuk, hogy meggyónok magának! Mondja majd neki, hogy meggyóntam! Hadd örüljön a szegény kis fiú! Egy öreg asszony jött be a szobába, és nyomában bekullogott a macska. Majd megveri az Isten! Timár is összeszedte magát kissé és protestált a különös gyónás ellen. Lina iszonyúan fölkacagott erre, amiből hosszú köhögés lett. Végre szóhoz jutott: — Hát azt hiszi, hogy komolyan… hogy komolyan meg akarok gyónni? Elmondjam magának, milyen rossz nő voltam?

Nem titok az! Mindenki beszéli. Maga talán még nem is ismert olyan rossz nőt, mint én voltam… Tisztelendő úr… Vagy főtisztelendő… No ne haragudjon! Csak azt akartam mondani, hogy azért nem gyónhatok igazán mert semmiféle megbánást nem érzek. Tudja én már ilyennek születtem… Ha megint újrakezdeném, valószínűleg megint csak így élnék.

Bevallom, nekem ez egészen megfelelt, többnyire nagyon jól mulattam. Ah, ah, ah! Hosszú köhögés. Timár feszengve ült székén, egyre érezte térdében a mozdulat csiráit, hogy fölkeljen és otthagyja a csúfolódó nőt, de valami gyengeség visszatartotta: hiszen könyörületesnek kell lenni hozzá, mert nem soká pikkelysömör kenőcs a fejbőrön már; azután nem is tudta, milyen formával távozzék?

A nő újrakezdte: — Azért ne gondolja, hogy nem javultam meg! Ha nem akartam volna tisztességes lenni, nem jöttem volna ide a fiammal. Tudja, már a fiam miatt sem élhettem volna úgy, mint azelőtt. Igaz, hogy megválhattam volna a fiamtól. De mondja, anyák azok, akik így tesznek? Inkább éltem így szegényen, falun, mert Sót az egy falu… mióta ő van, gyűjtöttem rá, hogy itt megélhessek. Tudja, ha az kiöntötte az arcát vörös foltokkal és viszketéssel gyereke van, egész megváltozik. Én mondhatom, mióta Sótra visszajöttem, úgy élek, mint egy szent, minden elég nekem.

Viszkető pattanások

Persze, az emberek szemében most is csak a régi vagyok… Ah, ah, ah, ah! Azért mégis csak itten maradtam. Tudja, itt nőttem fel, és a régi utcák, a házak, a hegyek… azok jók… azok azok hozzám most is, mint kislánykoromban… Timár megint mondani akart valamit.

Lina észrevette zavarát, s újra kigyúlt arcán az irónikus mosoly. Úgy-e mégse vagyok olyan rossz, mint amilyennek látszom? Tudja, ki a legjobb térítő? A legjobb térítő a gyerek. Szegény kis fiacskám! Addig játszottam előtte a szentet, míg szinte az lettem. Amint a köhögés kissé alábbhagyott, Timár szinte megdöbbenéssel vette észre, hogy az arcát megint mintha kicserélték volna. Az a fölényes mosoly, mely imént egy pillanatra még megvillant rajta, most egészen eltünt, egy síró arc maradt, egy síró és valóban öreg arc.

Olyan megható, ha maga tudná, hogy milyen megható, úgy ápol, éjjel a hideg konyhában dolgozik a leckén és beszalad, ha moccanok… Tudja, hogy most is azért ment el, instruktoroskodik, mióta beteg vagyok, hogy orvosságra legyen… Ugy-e, tanár úr, lesz rá gondja, fogja őt gyámolítani egy kicsit?

vörös foltok a karon és az oldalakon használhatok cink kenőcsöt pikkelysömörre

Nem voltak valami gazdag emberek, de legalább kedves fiúk… és nem smucigok. Az utolsó változás! Lina arcára egyszerre kiült a gondolat, mint egy rettenetes írás, a vonásokról letörölt minden derültséget, mintha a stílus fordított felével írnak a táblára.

Fölzokogott, teljesen enerváltan esett vánkosára. Timár attól félt, hogy eszméletét veszti s már-már az öregasszonyt kiöntötte az arcát vörös foltokkal és viszketéssel behívni. De ebben a pillanatban Lina egyszerre kiemelte fejét a vánkosok közül, és csodálatos módon most megint mosolygott, megint avval a szelíden ingerkedő mosolyával.

vörös foltok jelentek meg a bőrön, viszketnek és fájnak pikkelysömör kezelése havi vérrel

És mondjuk majd neki, hogy meggyóntam: jó? A vénasszony a konyhában sunyi, gyanakvó tekintettel nézte a távozó papot s csak úgy fogai közt mormolta a »dícsértessék«-et. Timár szórakozott léptekkel ment le a nyomorúság házának udvarán, s szinte megrezzent, mikor a kapunál egy fiatal hang diákul csengett a fülébe: — Laudetur!

Kiöntötte az arcát vörös foltokkal és viszketéssel jött már vissza: teljes egy óráig időzött Timár a betegnél. Pista bizalmas mosollyal üdvözölte, mint valami nagyon jó ismerőst: mint hogyha nem is a tanára volna, mintha valami közös titkuk volna, Timár megállt vele. A zirci tanárok, rideg fegyelemtartási elveik szerint, nem szoktak kezet fogni tanítványaikkal. Timár e napon már másodszor nyújtotta kezét Pistának — és ugy érezte, hogy a szokásnak ez a megsértése igen jól esik neki.

Tele volt a beteg nőnél tett látogatás benyomásaival, de csodálatos módon nem elidegenedve: inkább megfejthetetlen rokonszenv ébredt benne, rokonszenv, melyet alapjában egy kissé bűnösnek érezett.

piros foltok az arcán hámoznak fotó pikkelysömör gyógyszer kezelse

Ez az érzés meglehetős zavarba ejtette: s zavarában egyszer csak azt vette észre, hogy akarata ellenére a »vallás vigaszáról« beszél, mintha a beteg töredelmesen meggyónt volna neki. Szinte szuggesztió alatt volt! Nem tudott másként tenni, mint ahogy Lina ígértette.

S még csak nem is bánta meg a hazugságát, mikor a kedves fiú hálás, megnyugvó tekintetét látta.

Lásd még